IntersectorBemutatkozó:

Pócs Gyula vagyok, 1984. szeptember 07-én születtem Oroszlányon. 

  Az esküvők világa, az örömteli pillanatok, a különleges események, szülinapok, családi események, rendezvények hangulata a búcsúk forgataga már gyermekként is mindig elvarázsoltak. A színek a finom illatok a díszes termek. Én az a típusú ember vagyok, aki igen, meg tud könnyezni megható pillanatokat, de szerintem ezzel semmi baj nincs. Nagyon erős bennem az igazságérzet. Emócionálisan nagyon érzékeny vagyok, s fontos számomra az önkéntes feladatok vállalása, ahol elsősorban vakokkal együtt sportolunk.

  Életutam: Először a tatabányai Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközép Iskolába jártam, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskolán (MET), intézményi kommunikátor szakon végeztem, 2009-ben.

   2006 óta dolgozok mellékállásban a rendezvények világában. Eleinte, mint animátor, 2008 óta pedig, mint nagyszínpadi moderátor és játékmester. 2013 óta már én képzem, oktatom és készítem fel a munkavállalókat a színpadi moderációra, az egyik legnagyobb megrendelőm kérésére. Pályafutásomat még hostként kezdtem, ahol szintén a kommunikációé volt a főszerep.

  2013 óta értékesítési vezetőként dolgoztam főállásban a rendezvények mellett, majd 2018-ban elindítottam egyéni vállalkozásomat, LIFE Puzzle Event fantázia néven, ahol esküvő- és rendezvényszervezéssel foglalkozom, max. 200 főig és ceremóniamester illetve nagyszínpadi moderátorként is tevékenykedek. Utóbbinál akár több tízezres rendezvényeken is konferáltam már fel együtteseket, pl. EDDA Művek, Karthago, SP, Nagy Feró, Supernem, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Csillag Születik és Megasztárokat, stb.

Portfólióm:

  • ceremóniamester
  • esküvőszervezés és lebonyolítás
  • céges családi nap szervezése és igény szerint moderációja
  • csapatépítő esemény szervezése, koordinálása
  • évértékelő, évindító események szervezése, koordinálása
  • karácsonyi partik levezénylése
  • játék showk levezénylése
  • nagyszínpadi moderáció
  • együttesek, fellépők felkonferálása
  • eredményhirdetések, díjátadások levezénylése
  • születésnapok, évfordulók szervezése, lebonyolítása
  • interjúk készítése
  • osztálytalálkozók, évfolyamtalálkozók szervezése
  • születésnapok szervezése

  Azt gondoljuk, hogy az élet tele van olyan pillanatokkal, amiket egy életre elraktároz magának az ember. A céget azért hoztuk létre, hogy együttműködhessünk Veled/Veletek abban, hogy ezek az élmények pozitívak legyenek és jó érzéssel gondolhasson rá vissza az ember, Remélem hamarosan a Te/Ti vagy az egyik szeretted élményének megszervezésén is együtt dolgozhatunk.

   Ha az élményeket kis puzzle elemeknek gondoljuk, akkor nekünk az a célunk, hogy ezek a darabok minél színesebbek legyenek és minél több legyen belőle az életedben. Azt gondolom, hogy a puzzle életképedet nem az asztalon kell kirakni, mert akkor határai vannak a kép méretének. Ha a földre rakjuk, akkor addig terjeszkedhetünk vele, ameddig csak akarunk. Mi ezekben segítünk Neked/Nektek.

Lépj velem kapcsolatba itt.

Ismerj meg jobban:

2020        Duna TV, interjú

2019        Ceremóniamester, munka közben

2019        Csepeli Hon- és Rendvédelmi Ifjúsági Nap, rendezvény

2018        M1 – Balatoni Nyár - Mozdulj! tandemtúra, ÉLŐ as (45. perctől)

2018        Broadway Rádió - vakokkal a Balaton körül, rádiós beszélgetés

2015        TV2 Mokka - Diákmunka vs. vasárnapi zárva tartás, ÉLŐ adás