IntersectorKedves Látogató!

  Üdvözöl Gyula, Viki, Gábor, Laci, Andi, Bence és Bianka az oldalunkon. Bemutatkoznánk, hogy jobban megismerjetek minket, de részletesebben a külön füleken is olvashattok rólunk. 

 Rendezvényes múltunk egészen 2006-ra nyúlik vissza, amikor a főiskolai tanulmányaink mellett animátori feladatokat láttunk el hétvégenként. Mindannyiunknak az életében fontos szerepet töltött be a kommunikáció.

 Egyre közelebb kerültünk az életünk során a rendezvényekhez, mindannyian úgy éreztük, hogy nagyon magával ragadt minket ez a világ, s azon kaptuk magunkat, hogy a rokonságban, baráti körökben is mi szervezzük a születésnapokat, összejöveteleket, osztálytalálkozókat, különböző eseményeket. Egyre szorosabb barátság kötött minket össze, nagyon hasonló mentalitásunk van, ugyan azokat az értékeket képviseljük az életben. Ez a munkakapcsolat végül barátsággá alakult, s immár több, mint tíz éve figyeljük, követjük egymás életútját, és egy régi közös álmunk vált valóra azzal, hogy létrehoztuk a LIFE Puzzle Wedding fantázia néven vállalkozásunkat, ahol már főállásban, kiemelten esküvők szervezésével és lebonyolításával foglalkozunk, illetve rendezvények házigazdájaként, ceremóniamesteri illetve nagyszínpadi moderátori feladatokat látunk el.

Portfólióink közé tartoznak:

  • ceremóniamester
  • esküvőszervezés és lebonyolítás
  • szertartásvezető
  • céges családi nap szervezése és igény szerint moderációja
  • csapatépítő esemény szervezése, koordinálása
  • évértékelő, évindító események szervezése, koordinálása
  • karácsonyi partik levezénylése
  • játék showk levezénylése
  • nagyszínpadi moderáció
  • együttesek, fellépők felkonferálása
  • eredményhirdetések, díjátadások levezénylése
  • születésnapok, évfordulók szervezése, lebonyolítása
  • interjúk készítése
  • ​osztálytalálkozók, évfolyamtalálkozók szervezése

   Azt gondoljuk, hogy az élet tele van olyan pillanatokkal, amiket egy életre elraktároz magának az ember. A céget azért hoztuk létre, hogy együttműködhessünk Veled/Veletek abban, hogy ezek az élmények pozitívak legyenek és jó érzéssel gondolhasson rá vissza az ember. Remélem hamarosan a Te/Ti vagy az egyik szeretted élményének megszervezésén is együtt dolgozhatunk.

  Ha az élményeket kis puzzle elemeknek gondoljuk, akkor nekünk az a célunk, hogy ezek a darabok minél színesebbek legyenek és minél több legyen belőle az életedben. Azt gondoljuk, hogy a puzzle életképedet nem az asztalon kell kirakni, mert akkor határai vannak a kép méretének. Rakjuk egy olyan helyre, ahol addig terjeszkedhetünk vele, ameddig csak akarunk. Mi ezekben segítünk Neked/Nektek, hogy ne legyenek határaitok, s amit elképzeletetek, az meg is tudjon valósulni.

Lépj velünk kapcsolatba itt.

Ismerj meg minket jobban:

2020        Duna TV, interjú

2019        Gyula Ceremóniamester, munka közben

2019        Csepeli Hon- és Rendvédelmi Ifjúsági Naprendezvény

2018        M1 – Balatoni Nyár - Mozdulj! tandemtúra, ÉLŐ adás (45. perctől)

2018        Broadway Rádió - vakokkal a Balaton körül, rádiós beszélgetés

2015        TV2 Mokka - Diákmunka vs. vasárnapi zárva tartás, ÉLŐ adás

Intersector